Elsõ lépések a kölyöknevelésben egy beagle tenyésztõ szemével
	A tenyészetben tartott kutyák tartásának - legalábbis, ha helyes úton jár a tenyésztõ - sem szabad, hogy lényegesen eltérjen egy kedvencként egyedül, vagy éppen párban élõ kutya tartásától. A beagle, mint falkakopó alkalmas arra, hogy az ember együtt tartsa õket, nemtõl és kortól függetlentül. (Ez az egyik oka annak, hogy kisérleti állatként használják). Ebben csak tüzelésnél és esetleg betegségnél van kivétel, -no meg alom esetén. A kiskutyák védett helyen szülessenek, ahol a többi kutya sem tudja zavarni az anyát, - ez alapvetõ követelmény. 4 hetesen, mikor már az anyának is kellõképpen elege van a picikbõl, birtokba veszik az udvart is. Ez könnyebbség az anyának és a tenyésztõnek egyaránt és így a többi kutya is részt vesz a babázásban. Ebbõl még soha nem volt semmi probléma, sem betegség, sem baleset nem fordult elõ. Viszont jó érzés nézni, ahogy a kanok is játszanak, bohóckodnak a kicsikkel. És a kicsik már itt kezdenek hozzászokni az élethez.
	Az elsõ kérdés, ami felmerül a leendõ gazdában: hogy mennyire lehet magára hagyni a kicsiket. Mivel mis is dolgozó család vagyunk -  a tenyésztés “csak” hobby - , ezért már a nyolchetes kölyökben is kialakul egy életritmus, amely a következõ:  - reggel evés, játék;  - délben-kora délután evés, játék;  - este evés, játék  és a köztes idõben alvás a helyükön. Ez ugye nem olyan bonyolult?! Az esti játék persze sokkal tartalmasabb, általában ez a nap fõ eseménye, mivel mi is ekkor érünk rá leginkább. A déli etetés elég tág határok közt elcsúsztatható, ilyenkor az anyát már visszazárom a többi kutya közé, hogy ne tudja elenni a kölykök elõl a tápot.
	Ha ezt az új gazda nem rontja el az elsõ napokban, akkor jól jár, ha elrontja, akkor kicsit saját dolgát nehezíti vele. Az elsõ napon a kölyök az új helyen általában nyafogós, de nem mindig.
	Másik kérdés, hogy lakásban hogyan tartható. Ebben én is csak mások véleményére támaszkodhatok, mivel nálam alapvetõen kinn vannak a kutyák. Úgy összegezném, hogy amíg felnõ a kutyus, legyen egy hely, ahol nem tud kárt tenni, ami nem úgy értendõ, hogy szándékosan  rosszat akar tenni, hanem unatkozik, és ezért valamivel elfoglalja magát. Ez az ember szemszögébõl persze olykor jelentõs anyagi kárt jelent. De ha van egy hely, egy nagyobb ketrec, egy elkerített rész, amelyet a kiskutyával megszoktattak, megszerettettek, - lényeges, hogy az elsõ tapasztalatai pozitívak legyenek - , akkor ez mûködni fog és a kicsi szívesen fog benne lenni. Ne hazsnáljuk ezt a helyet büntetésül !
	Itt felmerül egy álatlánosan érvényes észrevétel. Azt tanácsolom, hogy egy-egy helyzetet, legyen az jó vagy rossz, nézzük meg a másik fél - adott esetben a kiskutya szemszögébõl! Nme kell itt nayg dolgokra gondolni, hiszen az Õ “gondolkodása” sem éppen bonyolult. Adott dologra én hogyan reagálnék, ez legyen a kiindulási helyzet. Olyan dolgot nem lehet elvárni a kutyától, hogy amit nem tapasztalt meg , arra a mi általunk kívánt cselekedetet adja! Ezek az elsõ hónapok (sõt talán évek?) arról szólnak, hogy a gazda átverni a kutyát, vagy fordítva. De számomra ez az egyik szépsége a kutyatartásnak.Ez egy örökösen megújuló játék, amely sok örömet, s olykor némi bosszúságot jelent. Ilyenkor ugye nem kell mondanom, hogy ki nyerte a játékot, a jó játékos azonban sokkal többször nyer, mint veszít. A kölyökkorhoz tartozik még a sétáltatáshoz szokatatás. Ezt minden kutya szereti, éljen lakótelepen vagy kertes házban. Ez ugyanis kizökkenti a kutyát, valami más vár rá, mint otthon, és ezt nagyon igényli. Amelyik kutya nem szeret sétálni, annak valami nagy oka van. A beagle-rõl kialakult vélemény, hogy szökös fajta és hogy nem lehet elengedni. Ott kezdeném, hogy a kutyasétáltatás kezdete a 3 hónapos kor, amikor a 4 kezdõ oltás megvan. Ettõl mindeki belátása szerint térhet el. Az elsõ séták úgy néznek ki, hogy megy a kiskutya (ha megy) ahová akar, és a gazda követi õt a póráz végén. Ez három-négy séta után megfordulhat, de vigyázva, hogy a pozitív benyomás megmaradjon a kicsiben (néha egy kis furfang nem árt). Általában egy hét után, amikor még nem túl magabiztos, lecsatolom a porázt, a kicsi - mivel a gazdánál érzi magát biztonságban, általában szívesen jön a hívószóra. Ezt jutalmazás kövesse - érdemes éhesen menni sétálni, akkor jobban hajlanak a szóra. Akinek van idõsebb, szófogadó - kutyája, annak ez nem jelent problémát, aki ismer ilyet, - a kutyasétáltatás sokszor összehozza az embereket - azoknak szintén nem. Aki egyedül van a kutyájával, az olyan helyet válasszon, amit még a kutya nem ismer és nincsenek zavaró körülmények. Ha az elsõ próbálkozások sikeresek, ahol csak néhány lépésrõl indul a visszahívás, fokozatosan növeljük a távolságot. A jutalom soha ne maradjon el. Ezután, ha eltávolodik a kiskutya, nézzük, hogy mikor figyel ránk, de ne hívjuk, forduljunk meg és keltsünk valami “jó” zajt (pl. tápos zacskó), ha visszajön, nagy dicséret és jutalomfalat a zacskóból. ezzel elérhetjük, hogy a szeme sarkából mindig ( a legjobb szimatolás közben is) figyeljen bennünket. Veszélyes helyek elött (közlekedés, friss vadnyomok, nem barátságos kutyák) mindig vegyük pórázra a kutyát! A sétáltatásról azért érdemes ennyit beszélni, mert ha nem mozog eleget a beagle, az egy csomó probléma forrása lehet, arról nem is beszélve, hogy a tanult viselkedési-formákat sincs módja idejében elsajátítani , sõt nem tud hozzászokni kellõképpen a séta alatt õt érõ ingerekhez ( zajok, illatok, mozgások stb.), ettõl késõbb félénkké, zárkózottá válhat. A szökésrõl. Nekem eddig (10 év) háromszor szökött el beagle-m. Elöször egyik felnött kutyám esti sétánál, a hegyláb alatti cserjésnél, egy vaddisznót hajtva fel a hegyoldalba tünt el. Sokáig hallottam a távolodó ugatást, az lején még egy-egy horkantást is. A cserjés megakadályozott abban, hogy utána tudjak menni. Két óra múlva a kutya visszajött ugyanoda, ahonnét indult. Azonban azt az érzést, amíg vártam, azt nem kívánom senkinek, ahhoz kötélidegek kellenk. Másodszor építkezésünk alatt (hiányos kerítés, éppen nem volt elég idõ a kutyák sétáltatására) szökött ki két kutyám a kerítés alatt, és nyakukba vették Szentendrét. Hol innen, hol onnan telefonáltak az ismerõsök, hogy látták a kutyákat. Éjjel fél tizenkettõkor adtuk fel a keresést a családommal. Reggelre, mire a kakas kukorékolt a szomszédban, hazajöttek. És ilyenkor még meg is kell dicsérni õket, hogy milyen ügyesek voltak! Harmadszor pedig egy fiatal kanom sétáltatás közben megijedt egy szokatlan zajtól. Fiatalok jöttek szembe gördeszkával és mikor ugrattak velül az nagyot csattant. A kutya mögöttünk volt - én beszélgettem - , nem vettem észre mindjárt, csak fél perc múlva és õ már elszaladt az utcák közt. Másfél óra múlva 2 kilométerrel arrébb találtuk meg, akkor már láthatóan a hazafelé vezetõ utat kereste, és nagyon örült mikor meglátott minket. Ezek a problémák is csak azt a fontos szabályt erõsítik, hogy meg kell tanulni a gazdának a kutyáját sétáltatni, ha örömét akarja lelni abban a tizenegynéhány évben, amelyet együtt töltenek. Ja és zacskót ne felejtsenek el magukkal vinni, ha sétálni mennek kutyájukkal !!